Életem egy részeg este után levert vakolat, a nagyi szobájában, amit még a papa vakolt. Akkoriban még én is téged néztelek. Ahogy ő a papát. Ez a különbség a múltak és jelnek, éjszakák és reggelek közt. A tegnap még gonddal megvetett ágy, éjjel széttúrt, hevenytől izzadt párnák. Reggel már benned a megvetés, irántam. Irántad. Csak nézlek. Ajkad rózsaszínben úszó csendszirom. Úgy megkóstolnám, ha szabadna. Íze hasonló, mint a frissen mosott ágyneműd illata, amit később összemocskoltunk. Itt nem lesz ünnep, rá gondolsz. Éjjel engem szeretsz, nappal őt. Iszonyatos arcomat reggelente abba az ágyba temetem, ahol az éjjel emlékeit őrzöm. Aztán eltűnsz. Meghitt távolságod nem olyan megnyugtató, mint ahogy elsőre gondoltam. És ha újra vissza akarlak hozni, csak felkelek és nézem kicsit az éjszakát. Ilyenkor mindig kiderül: a kihullott szempilla valójában nem hoz szerencsét.

A szerelem is csak egy hasonló hiedelem.