♥♥♥

'A panel 10. emeletén álltunk. Nyár volt,79'. Kölcsön kérte a kabátom, könyvét belecsúsztatta a zsebébe. Oldalára vette kötött szütyőjét(20. születésnapjára kék-fehér anyagból varrtam). Hosszú lucskos haja  kísértetiesen emlékeztetett Bergerre. Tudjátok, a Hairből. Néha úgy képzeltem hogy róla mintázták, csak ez Magyarország. Azt hiszem akkor szerettem belé. Oda passzoltam neki egy üveg ásványvizet, és ment trolival. Akkor trolizott először. Ez  olyan volt neki, mintha hivatalosan is pesti lenne. Hóbortosak voltunk, sohasem nőttük ki. Kölcsönös megszelídítés volt amolyan sohasem múló. Pedig az elején egyikünk sem akarta ezt a kapcsolatot. Mert az örökre hosszú idő, és mindenféle  marhaságot kell tenni, ha tényleg megszelídítetted valakinek  a szívét. Megfogni a kezét, kávét főzni,verset írni neki. Fárasztó. De mégis könnyebb, mint azt az érzést a táskádba rakni a zenelejátszó mellé, hogy egyedül borozgass és vacsorázz péntek este, egy belvárosi panelban.

Ígérd meg,
hogy  bejárjuk majd Franciaország minden zegét-zugát. Vodkázunk majd Eszterrel egy őszi este és nagyon bölcsnek érezzük majd magunkat. Jót beszélgetünk egy hegedűs utcazenésszel és megkérjük hogy mesélje el milyen is az az igazi francia hangulat. Kifaggatjuk van-e kedvenc muzsikája, szereti-e habcsókot, és vannak-e hóborjai amit sosem nő ki. Ha nagyon unatkozik, és farkas éhesen ül a pincérre várva, szokott -e bárányokat rajzolgatni a szalvétája szélére?

♥

'az életem nincs mögöttem
sem előttem, sem jelenben
csakis bennem'

'sincere, caramel, champagne, down drain, tell him, no gain
it's so damn physical it will sustain
and too damn technicolor to refrain
and much too taxing for my little brain'

A női magazinok mindig arról írnak amit hallani akarunk, ami minket foglalkoztat és populárisan érdek feszítő. Elhisszük hogy szépek lehetünk krémektől, és pár hét alatt megszabadulhatunk a makacs narancsbőrtől. A barátunkat kicselezhetjük pár 'TOP 10-es' praktikával, és mi lehetünk az álom nők ha magunkra öltjük a legújabb illatot vagy épp divatárut. Ez mind szép, és talán ha sokat hajtogatjuk magunknak, el is hisszük. Pozitív fejleményekről számolhatunk be a barátnőinknek, akik épp úgy álomba ringatva, kevés erőfeszítést beleinvesztálva várják a sikert a kanapén ülve. A 'Majd holnap!’ és az ’Ez még belefér...’ mondatok mellett viszont sohasem érjük el célunk.  Ha mégis, talán épp az hiányzik belőlünk amit nem lehet megtanulni és nem írnak a magazinok lapjaira. A vonzerő. Az a megfoghatatlan kisugárzás, ami bárkiben meglelhető, akár szép akár nem. Audrey Hepburn szavaival élve "...sokkal inkább érezhető mint megfogható".

Amikor érzed hogy nagyon élsz...

"Tényleg baromi fontosnak tartom a Bibliában azt a részt, hogy Mózes megkérdezi a csipkebokortól, ki vagy te? És a csipke-Isten nem kezd el magyarázkodni. Vagyok, aki vagyok, leszek, aki leszek. Kettős jelentésű, amit válaszol. Arról szól, hogy tulajdonképpen nem tudom elmondani, hogy ki vagyok. De amit kezdesz velem, az leszek én. Lehetőség vagyok számodra."

'az olyanok, mint ő
beszéd helyett mutogatnak,
az olyanok, mint ő
szeretik, ha morzsa maradt a szájukon,
az olyanok, mint ő
a tökéletes szimmetriát utálják,
az olyanok, mint ő
temetéseken táncolnak,

az olyanok, mint ő
világosban gyertyákat gyújtanak,
az olyanok, mint ő
a tüsszentést imádják,
az olyanok, mint ő
cigarettafüsttel rajzolnak,
az olyanok, mint ő
üveggolyót néznek tévé helyett
az olyanok, mint ő
nagyon hiányoznak nekem.'

Egy ágyon, egy kenyéren,
szemünkbe hulló fényben,
tétovázó sötétben,
szerelem fenyvesében,
egy földön, egy hazában,
égve egyforma lázban,
hidegben, nyári lángban
egyforma szó a szánkban,
torkot fájdító perben
tanúként egymás ellen,
homlokod melegében,
homlokom melegében,
zárva eleven kőbe,
lélekben összenőve,
gyönyörű csecsemőnkre,
ráhajlunk az időre.

Mellém dőlve örök társként, mint mindenki más eltűnik,ha olyan kedvemben kapnak el épp. A reggeli kávénál, a déli újságnál. Ott ahol senki nem lát, ott ahol önmagam vagyok. Mikor letörlöm gyermeki könnyem, vagy épp döntést hozok felnőttként, minden értelemben. "Mesterkélt!"- hangoztatják sokan . Pedig, ő az egyik legérzelmesebb társ. Komolyan, mondom nektek,barátommá fogadom. -'Hullámvölgy'- mint ismerős fogalom. Rám talán ez a legjellemzőbb. Mert ettől érzem, hogy folyamatos érzelem van az életemben, és folyton jelen is lesz. Kissé, művészibb megvilágításban, már már lételem. Barátságokkal, átnevetett cserkész táborozásokkal, vagy Tisza parti fényben fekvéssel, nevetéssel tompítom.  Úgy ám! De itt vagy nekem te, mint egyetlen ellenszer. A képzelet és a barátaim.

A fényképen két ember mosolya halványult az évek porai alatt. Két emberé, akik nem sejtették mit hoz a jövő, az esküvői fátyol és a nászéjszaka mámora után.Vakmerőn hittek a jóban, a szépségben, az egymás iránti odaadásban, és magában az éltedben úgy egyaránt.  Fiatalok voltak, a lábaik előtt hevert minden. Minden, ami nem vehető meg pénzen, és hazug szavakon. Abban az időben tettek örök hűséget egymásnak, mikor senkinek sem volt drága az élet. 1950-et írtunk.Na és mára? Nem változott semmi. Bár a férj idejekorán eltávozott a felesége mellől, a szavai mai napig az asszony füleiben csengenek. Lélekben egybe nőttek.  Már csak fekete - fehér fényképek, eltépett levelezőlapok és félve kimondott szavak idézik vissza az átizgult, szerelemtől ittas pillanatokat. Igaz bizonyítéka annak, hogy, a hajszálak megőszülhetnek, a szemük sarkába szarkalábak sorakozhatnak, de a hűség, amit az ember a másikért fogad, a halálon túlon  is fennáll.

"Megtehetnéd - a kedvemért -
Hogy lábujjhegyen távozol.
Halkan csukod az ajtót életemre.
Elmész szépen, és nem kukucskálsz,
Nem kell, hogy lássad, mennyire fájsz."