thanks sweet

Szerelmes vagyok a szerelembe, még ha a legszeszélyesebb érzés is. Szeretem Pestet, a dohány füstöt, és a jegeskávét fagyival. Imádok élni veled, de semmiképp sem nélküled!
Ha arra kérnél meséljek az életemről, biztos a lényegtelen dolgokat várnád e. Azt hogy hol élek, mennyi a szüleim keresete, milyen volt a tanulmányi átlagom, éjszakánként meddig maradhatok ki, mikor jár felénk az első busz...szóval számokat várnál. De a lényeg, a részletekben van. Senkit sem érdekelne persze, hogy  a kávét 3 cukorral iszom, hogy imádom a csipke felsőket,és hogy sorsszerűen mindig rohanok a buszra. Az se érdekelne hogy van egy labradorom, hogy a legjobb barátnőmet Szandinak hívják, akivel sokszor sírtam már együtt a fiúk miatt. Így azt se tudnád, hogy bármikor felhívhatnál, és bármikor sütnék neked muffint, mivel csak azt tudok... Szóval, nem sokat tudnál rólam, mivel nem nagyon érdekelne. De szerencsére vannak olyan emberek, akik leültetnek, és mesélnek, még ilyen lényegtelen dolgokról is. Így nekik írok most blogot. Úgyhogy köszönöm! <3

teleregény a szerelemről

Egyszerű könnyedséggel mosolyogtam rá, nem kellett azon gondolkoznom mit reagáljak arra amiről már fél órája beszél...Bólogattam, és kísértetiesen bámultam az arcát. Ő néha rám nézett, azonnal lesütöttem a fejem, és úgy tettem mintha az asztalon szétszóródott cukor darabkákkal babrálnék.  Mosolygott. egyoldalú hallgatás volt, de csodálatos! Nem volt sértő mert Ő is elhallgatta mikor én beszéltem, a főnököm viszonyáról, a banki hitelemről, és a leakciózott ruhákról.Tudtam, hogy nem érdekes, de feltöltött hogy Ő hallgatta.  Ha nem  beszélgettünk,akkor órákat csókolóztunk át. Szerelmesek voltunk. Nem magunk szavaiba, hanem egymásba. Különleges szerelem volt, azóta se tapasztaltam hasonlót.Minket a hallgatás kötött össze, és több volt ez pár átbeszélt órás randinál. A szívünket beszéltük ki egymásnak.
Quelqu'un m'a dit ❥