Néha összeroppanva, költői kérdések közepette nem találjuk  a helyünk.
A reggeli felkelés reménytelenséggel lep meg. Száraz kezemre krém, a sminkem és a ruhám felvétele után elindulok. Még a kinti idő is engem igazol. Az időjárás is gyászolja a nyarat mert eltűnt a fény az emberek szeméből. Az utca betonjának rései között a fagyos jeget roppantom a csizmám sarkával. A buszra rohanok, és újra azok az unott arcok várnak rám.  A hétköznapi emberek, akik mások bajairól beszelnek, pedig saját éltük is romokba hever. De  ott a néni, ni! Nézd, Ő az egyedüli aki boldog, mert újra megélte a nyarat, és vele együtt ébred a tavasz. A véres tavasz. A buszról leszállok és mindenki a dolgára siet. Ezrével indulnak az emberek a város szmogjába és velük együtt foszlanak szét ábrándjaim is . Én is másokról beszélek, pedig a szívem festi véressé a havat. - Nem én vagyok az ördög csak a magyar hangja.