Jó érzés az, amikor egy fontos beszegetés közepén, két elejtett mondat között az embernek oda vágják azt a pár szót, amire valószínű egész életében büszke lesz, és a boldogságtól sugárzóan indul tovább az a nap. Ez a pár szó általában nem más, mint hogy feltűnően hasonlítasz az édesanyádra, vagy valami hasonló. Ilyenkor az ember csak billent egyet a fejével és tovább dolgozik, ír, tanul, majszolja a csokit, és úgy tesz mintha ez a felismerés új információként hatolna végig a testén, egészen szívéig. Cseppent sem újdonság, de annál nemesebb gesztusnak tartja az ember lánya az ilyen mondatokat. Egész nap a fejében cikázik, hogy megint észrevették, igen, megint tudatosult valakiben hogy valakihez tartozom, születésem óta, és az a valaki, a világ legcsodálatosabb embere. Sokszor hallottam én is ezeket a bűvös mondatokat, és igazán büszke voltam rájuk. Szerettem az embereket, akik kimondták, mert én magam is szerettem hallani, és szeretem mai napig, ha emlékeztetnek rá. Mert hát anya-lány vagyok. És anya-lányának különleges hívatás lenni. Előre elrendelt, és megkomponált szerep. Örökre ez maradok, és anya is örökké magáénak tudhat, akármennyire is hasít néha belé az érzés, hogy ez a világ legnehezebb feladata. De a nehézségek szerves részei a csodának. Ez az élet egészére igaz, holmi viszonyítási alapok a nézeteltérések, könnycseppek, és becsapott ajtók. Arra emlékeztetnek, hogy mennyire jó is a béke, a rend, megnyugvás, és a feltétel nélküli odaadás, szeretet. Kevésbé lennének fontosak talán, azok pillanatok mikor anyalánya bújós kedvében van, és kiöleli anyából a szuszt. Na meg a millió-millió puszitól ázott és megtépázott pillanatok sem ragadnának jó mélyen meg, kiszakíthatatlanul bennünk. De anyalánya nem csak azért hálás anyának, mert biztos pont az ő kérdőjeles világában, hanem a csupa-csupa hétköznapi dologért, amiért nem is vár hálát talán, de ez teszi mégis őt az univerzum legjobbjává. Anyafélekakaók, vasárnapi csirkemell-levesek, élére vasalt régiújfelsők, legjobb sütik és legjobb ajándékok. Habár anyalánya mindig biztosítja anyát,hogy nincs veszélyben sohasem, anya ösztönösen aggodóanya lett lánya születésekor,és ez az évek alatt csillapíthatatlanul jelen volt, és jelen lesz, ha akarja ha nem. Egyszer, ha majd anyalánya is anyává születik reméli, feleennyire jól teljesíti ezt a küldetést, ami a világ legszebb, legfontosabb élethosszig tartó megbízatása. 
♥