Legyél már végre az, akit megszült a tavasz első szele, és akiért még Isten is könnyet csurgatott a végtelenbe. Na, jó ó oda talán nem, de a kezdetedig ő is kin keservesen dolgozott, szóval a hálát végre mutasd! Pontosan, így ni. Mondják, gyakorlat teszi a mestert… na, a gyakorlat még teheti a dolgát, de ne csüggedj! Hálád örökre üldözi Istent a pokolig. Igen, még őt is. Szóval állj a sarkadra végre, és most az egyszer ne csak próbáld. Szép dolog az, de igen fárasztó, tehát kezd rögtön a jóval. Most nem csak a szívedről beszélek, mert az tudom, hogy jó, hanem a tettekről, kispajtás. A világot nem válthatod meg jósággal, mert a világ is kezdetektől halálra ítélt, a romlásba siet. Az út, amin odáig jut elhihetett nem a te jóságoddal kikövezett. A z élethez pimaszság és még nagyobb alázat kell. A praktikákat, amiket már fiatalon beléd kövültek tartsd jól közel magadhoz, egy karnyújtásnyira. Ne felejtsd, van, amiért itt vagy, velem, magaddal, és a világgal, szóval ezt a valamit kutasd. Kutasd addig, míg azt nem érzed, a cél szentesítette az eszközt. Na, mármost az eszköz épp a te időd, ami még most végtelenbe siet, de ez a folyamat nem tarthat örökké. Minden tavasszal új szelek járnak majd, és a te kis könnycsepped egyre kisebbé szárad. Mikor nem lesz, mi mögötted jó szorosan hajtson az úton az lesz a véged, és az a pillanat igazi vihar előtti csend lesz. Addig viszont dolgod van, és ha erről néha el is feledkezel, gondolj rám, most is szorítalak. Ne félj, nem vagy egyedül.