'A panel 10. emeletén álltunk. Nyár volt,79'. Kölcsön kérte a kabátom, könyvét belecsúsztatta a zsebébe. Oldalára vette kötött szütyőjét(20. születésnapjára kék-fehér anyagból varrtam). Hosszú lucskos haja  kísértetiesen emlékeztetett Bergerre. Tudjátok, a Hairből. Néha úgy képzeltem hogy róla mintázták, csak ez Magyarország. Azt hiszem akkor szerettem belé. Oda passzoltam neki egy üveg ásványvizet, és ment trolival. Akkor trolizott először. Ez  olyan volt neki, mintha hivatalosan is pesti lenne. Hóbortosak voltunk, sohasem nőttük ki. Kölcsönös megszelídítés volt amolyan sohasem múló. Pedig az elején egyikünk sem akarta ezt a kapcsolatot. Mert az örökre hosszú idő, és mindenféle  marhaságot kell tenni, ha tényleg megszelídítetted valakinek  a szívét. Megfogni a kezét, kávét főzni,verset írni neki. Fárasztó. De mégis könnyebb, mint azt az érzést a táskádba rakni a zenelejátszó mellé, hogy egyedül borozgass és vacsorázz péntek este, egy belvárosi panelban.