Amikor még ártatlan volt a szívem és nem karcolták össze gyanútlan félmosolyok mögé bujtatott szerelmek, minduntalan vakmerőn hittem az eleve elrendeltetésben,hogy az élet valójában csak megeddz minket arra hogy aztán bűntudat nélkül üldögélhessünk a tornácon és azon merengjünk hogy valójában mindig ide tartottunk csak az út néha jobban kátyús volt a keleténél. Pedig a példa ott hevert előttünk, csak egyre többet szívtunk fel a fájdalmakból,végül szépen lassan a pohár mindig félig üres lett.