Nézlek, pillád árnyékot vet arcodra, kávét iszol, és nevetsz. Egy ócska viccen épp, mégis úgy örülsz a boldog perceknek mint pár éve mikor először találkoztunk,akkor meg nem tudtad hogy én hozom az örök tragikumot egyszerű életedbe. Emlékszem április volt, az ujjá éledés hónapja. Én is ujjá éledtem akkor, magam mögött hagyva a sötét múltam, azokat a perceket amikre már csak a szomorú vasárnapok emlékeztetnek, és a nélküled töltött napok. Szeretőm lettél, de testemmel együtt, a szívemet is szeretted. Lassú fertőzés, ami ellen nem létezett orvosság. Sose kaphattalak meg úgy ahogy akartam, mindig máshogyan voltál új, és igazi. A szemed mindig máshogyan csillogott, a rúzsod nyoma is máshova került idővel, és minden percben máshogyan szerettél. Az évek alatt te is változtál, csak az ész vezérelt olykor de a képzelet is nyomott hagyott az elmédben. Ráncok kerültek fel szemed sarkába, de mosolyod megőrizted. Azt kívánom Te legyél az első és utolsó emlékkép ha eljön a feledés órája...