Szerelmünk volt a fonál a labirintusban,a háló a kötéltáncos alatt, az egyetlen valódi ebben az én különös életemben, amiben bízhattam. Ma este úgy érzem, hogy a szerelmemnek ebben a világban nagyobb a sűrűsége, mint jó magamnak: mintha itt maradhatna utánam is, és körülvehetne, megtarthatna, ölelhetne. Tudom, hogy egész életedben vártál rám, és sosem tudhattad, egy-egy várakozás mennyi ideig tart… Kérlek, Clare, miután meghaltam, ne várj többé, légy szabad. Rejts mélyen önmagadba, aztán lépj ki a világba és élj."
Szeresd a világot és benne önmagad…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése